Budapest, szitáló eső. December 4-e van, örülök, hogy végre nyakamba vehetem a várost. Tömegközlekedem, figyelek.
A kedves
Fiatal lány a Blahán, felszáll a villamosra, tolakszik. Morcos. Szép haja van, okoska-szemüvege és hosszúszárú csizmája. Könyvet vesz elő a táskájából, az első mondta közepe táján már mosolyog, aztán homlokot ráncol, de a mosoly marad. Az időutazó felesége ilyen könyv, a durcásság elmúlik, az arcvonások kisimulnak, hiába a szemerkélő eső vagy a dühítő tömeg. A lány lassan olvas, de élvezi, örül minden sornak.
A nyugalmazott ezredesúr
Nagy pocak, kackiás bajusz, egyenes tartás. Öltönynadrág, dzseki, őszülő halánték. Nejlonszatyor van nála, turkálni kezd benne. Gonosz módon találgatni kezdem, milyen könyvet fog elővenni belőle. Bingó. Kurt Rieder, a címét nem látom, kék színű kötet. Nem köti le nagyon. Inkább nézi az ipari alpinistákat az egyik irodaház abalakait pucolják esőben.
A megfáradt közalkalmazott
A negyvenes nő kockás kabátot és svájcisapkát visel. Igen csinos táskája van, sokáig nem nyitja ki. Unott arccal áll, kapaszkodik. Nem utálja a világot, egyszerűen nem törődik vele. Bambul maga elé, aztán gondol egyet, végre kinyitja a táskáját, talán kell egy kis napfény ezen a borús csütörtökön. Frances Meyes könyvét veszi elő, a Napsütötte Toscanát.Az anyukám szerint is igazi menedék. Egyik kezével kapaszkodik, másikkal a könyvet próbálja tartani. Lapozni nehéz így, nem is szereti ezt, inkább összecsukja, körülnéz ülőhelyért. Nem olvas tovább.
Én
nem találok több olvasó embert, pedig szeretnék. Kémkedni csudijó. Van nálam három könyváruházas szatyor, nekállok turkálni benne, ezennel megfigylelőből megfigyelt is lehetek. A huszonhármas buszon ültem huszas éveit taposó nőként, szürke, hímzett virágos kabátban, ölemben Philip Rothtal. Miután kinyitottam, nem nézegettem tovább, csak néha pillantottam fel.
Utolsó kommentek