Ha már maradunk, megint nekiálltam vizsgálódni. Első kísérletem nem kísérte siker, mert az unalmasan öltözött, fáradt arcú negyvenes nő a 61-esen annyira belemerült a könyvébe, hogy esély sem volt kideríteni a címet. A megállóban riadtan belecsapta a könyvjelzőjét és felugrott, nehogy fennmaradjon. Utána viszont szerencsére a 29-es buszon pont velem szemben ült egy nagyon divatos, nagyon szép húszéves lány, remek sminkkel, szép, színes sállal, divatos fekete kabátban, és egyszerre hallgatott valami zenét és olvasott. És bingó: úgy csukta be a könyvet, hogy láttam: Robin Maxwelltől olvasta az Elveszett hercegeket. Alighanem IV. Edward angol királynak a Towerben meghalt fiairól szól, hogy felvágjak angolos műveltségemmel.

Hazafelé pedig nagy szatyorral, fáradtan egy ötvenes majdnem-rocker mellé zuttyantam le. Egy darabig az "Indóház" című szép, színes vasutasmagazint böngészte, majd benyúlt hátizsákjába, és elővett egy testes, kék kötetet.  Esterházy Péter: Harmonia caelestis. És hogy mért volt majdnem-rocker? Fekete dzseki, kopott farmer, dús, kurta, egyenesre vágott végű lófarok és nagy sál a nyaka körül -- csak azt sajnáltam, hogy sehol egy szegecs rajta :)