Tegnap reggel laborvizsgálatra vártam a rendelőintézetben. Az egyetlen üres hely az egyetlen olvasó ember mellett volt, így kíváncsian leültem a kb. 7. hónapban lévő csinos kismama mellé (irigylésre méltó, szerintem egy dekát se szedett fel). A könyv borítóját nem láttam, de csak egy pillantást kellett vetnem a szövegre, Henry és Clare éppen 1996-ban jártak Audrey Niffenegger Az időutazó felesége c. regényében. A fél óra alatt, míg mellette ültem, a kismama meg sem mozdult, egy pillanatra sem nézett fel a könyvből. Biztos, hogy a legújabb, számomra taszító, a filmplakátra hajazó borítós kiadást olvasta, mert kék volt a széle. (Nekem szerencsére - szerintem - a legjobb, sárga harisnyás, piros cipős borítós van meg.)

(Egyébként a levegőt se mertem kifújni, mikor a kismama felé fordultam, nem vagyok beteg, de ebben a H1N1-es időszakban nem szerettem volna, ha én ragasztok rá valami kórt.)