mit olvas az utca embere?

Most kaptam sms-ben:

Tegnap de. a sebesen száguldó metron 1 Gardonyi kötet fedezékéböl észrevettem az ifiurat [...]

stb...

Ez a mitolvas ügynök álma! Az olvasó önnön magát jelenti fel! Még sok ilyet!

Mert nem tudom máshogy értékelni, ha egy huszonéves srác Vass Virág agyonplakátreklámozott lektűrjét olvassa a metrón. Mikor annyi mást is tehetne...

Tabán, tegnap kora este. Ahogy mondani szokás, jól szituált idősebb férfi. Leül előttem az ülésre, elegáns sál, ápolt, minimum diplomás, korra úgy 50-60, már erősen kopasz, tonzúrája lassan felemészti minden maradék haját - de ez mindegy. Szóval leül, és elővesz egy Júliát!!! Kinyitja valahol a közepén, ahol tart benne, és elmélyülten olvasni kezdi... 

(a kép csak ill., nem láttam pontosan, melyik számot falta az öregúr)

A La Défense Párizs üzleti negyede, a város nyugati pontján található, és itt mindig van valami aktuális látnivaló. A különböző formájú és nagyságú felhőkarcolók, a modern diadalív, és egy óriási bevásárlóközpont társaságában egy hatalmas teret biztosítanak a kortás művészek számára. Az alkotásokat az irodaházak között elterülő tágas sétányon helyezik el, így munkából jövet-menet, akár néhány szempillantás alatt is feltérképezhetők a XXI. század művészetének főbb irányvonalai. (Jelenleg egy 2 méter magas, művészeti alkotásokkal felvértezett fal vágja ketté a teret.)

A La Défense monumentális épületeiben dolgozók olvasási szokásait jegyeztem fel az elmúlt héten. A Défense-nél együtt szálltunk fel a metróra, hogy a belváros felé utazzunk.  

Egy 40-es hosszú, szőke hajú, csinosan öltözött hölgy (tudjátok, egy igazi dáma) Janin Boissard "Malek" c. könyvét olvasta. A könyv egy árván maradt algériai kisfiú története, aki Párizsba kerül, majd visszatér Algériába. 

Egy 25 év körüli, barna hajú lány, fekete rövid szövetkabátban, fekete nadrágban Dosztojevszkij "A Karmazov testvérek" c. művét olvasta.

Egy 45 év körüli, sötét öltönyös, bézs ballonkabátos, aktatáskás, nős pasi Françoise Sagan eredetileg 1959-ben megjelent, új kiadású "Un certain sourire" (Egy bizonyos mosoly) könyvébe meredt. A történet egy, a Sorbonne egyetemen tanuló diáklányról szól.

Végül, egy 30 körüli sportosan-elegánsan öltözködő barna, félközép hosszú hajú nő Lauren Weisberger "Chasing Harry Winston" könyve által igyekezett elmélyíteni angoltudását. A könyv borítóját igen könnyű volt megjegyeznem... :-)

Ha megnézitek a belinkelt blogot (ami a szerzőnő blogja) ott teljesen más féle cipő van ugyanennek a regénynek a borítóján. Szerintetek piackutatás alapján választják ki, hogy melyik országban milyen cipő kerül a borítóra?  :-D

Ha a múltkor a sikertelenség miatt panaszkodtam, most kárpótolva érzem magam, a múlt heti makói buszos termés, íme:

huszonéves, csinos, szőke, hosszú hajú lány Dean Wasley Smith A mag c. sci-fiébe merült a reggeli 6.55-ösön

huszonéves srác Kormos Valéria Embervadászat utasításra c. könyvét kezdte olvasni délutáni ötösön, de a mappájában egy Wass Albert is lapult, a Mire a fák megnőnek. Mindkettőt a könyvtárból kölcsönözte.

egy negyvenes asszony Fejős Éva Csajok című könyvét falta

egy ötvenes, aki épp mellette ült Agatha Christie-be merült

De a legjobb mégis tegnap volt, mert ugye özönvízszerű zápor esett itt Szegeden is (egy könyvem ronggyá ázott a vadiúj, de ezek szerint nem vízálló hátizsákomban), szóval föltömődtünk a makói négyes buszra, mindenki csurom vizes volt, a levegő páratartalma szerintem volt vagy 70% és ekkor egy huszonéves lány elővette Solohov Csendes Don-ját. Állati!

Ma este 7 körül a 95-ös buszon utaztam (ami É-D irányban, a Montmarte-tól indulva a Montparnasse torony előtt is elhalad). A közvetlen környezetemben (tömött volt a busz) 3 pasi olvasott. Ebből egy színes bőrű, 60-as éveit taposó, őszülő hajú, szemüveges férfi, fekete öltönyben a Le Monde napilapot olvasta (ez jobboldali újság - vagyis a magyar származású Sarkozy köztársasági elnökhöz közel álló lap.).

Egy 25 év körüli, vöröses hajú, szintén fekete öltönyt és fehér inget viselő, oldaltáskájában a notebook-ját cipelő srác pedig a The Econimist hetilap múlt heti (okt 3) számának "Hot Air / Asian currencies (Forró levegő / Az ázsiai valuták) cikkét olvasta.

És egy harmadik pasi pedig (65 év körüli, 2 mm-es ősz haj, farmernadrágban és szürke pulóverben volt) Stephen Hawking eredeti angol címén "Black holes and baby universes and other essays" című esszégyűjteményét olvasta - persze - franciául. Nem találtam meg magyarul, de "Fekete lyukak és fiatal/gyerek univerzumok és más esszék"-nek fordíthatnánk a könyv címét.

Ma a 61-es villamoson (hiába, azzal járok...) egy csinos, harmincas nő John Ajvide Lindqvist: Let the Right One In című svéd horrorját olvasta, orrán nagy, körbeérő napszemüveggel. Sötét képet kaphatott a könyvről és a világról. (Most néztem meg, filmfeldolgozása is volt.)

Viszont jó hírem is van: egyik nagy kedvenc angol regényíróm, Hilary Mantel kapta a Man Booker díjat! Hatszáz oldalas magasirodalmi opuszért, VIII. Henrik jobbkeze Cromwellről (Wolf Hall a címe, ha valaki meg akarja kaparintani).

Az elmúlt hetek teli voltak kudarccal olvasásszociológiai szempontból, a makói busz tömegében sodródva folyton olvasó emberek kerültek látóterembe, de rögtön el is vitt az áramlat, így mindössze két találatom van.

Egy huszonéves lány Hemingway Akiért a harang szól c. regényét olvasta (sikerült meginterjúvolnom: harmadjára vág bele, de most sem tetszik neki):

Egy tizenéves lány pedig tegnap az Őrült divatvilág c. könyvet tartotta kezében, elég fáradtnak tűnt, hosszú percekig bámulta a hátoldali szöveget, de a könyvbe nem lapozott bele.

Egészen Budapestig, sőt, a 168E-ig kellett mennem ahhoz, hogy először írhassak ide.

Említett járaton tegnap délután fél kettő körül nem tudtam nem észre venni az ötvenes szemüveges hölgyet (plusz nem tudtam tőle rendesen leülni) kezében A kettes lakosztállyal.

Középtájon járt vele, és nem tudni, hogy létezhet-e olyan tényező, amely kibillenti őt az olvasásából, remélem, azóta már befejezte, vagy valami más ok miatt leszállt a buszról.

Ugyanitt szőke, húsz körüli lány szigorú ablakon-kitekintgetések közepette olvasta a Vámpíréhséget.

30-as nő (fehér vászoncipő, világoskék farmer, fehér felső, nyakra vetett, elöl csomózott kardigán, szőke rövid haj, halványrózsaszín körmök) a  212-es buszon Twilight-ot olvasott.

A 61-es villamos Budagyöngye és Moszkva tér közti rövid szakaszán sikerült titkosan megfigyelnem két olvasót is: a mellettem ülő nyári ruhás, csinos negyvenes nő Móricz: Légy jó mindhaláligjába merült, még azt is láttam, hogy a Tizedik fejezetnél tart egy valószínűleg vele egyidős Móra-kiadásban.

Egy túloldali ülésen jókarban levő hatvanas, elegáns hölgy egy Debbie Macomber-regényt falt.

Amikor leszálltam a Moszkván, tinédzser lányka ugrott a helyemre, Elizabeth Adlerrel a kezében.

Visszafelé gyalog jöttem, és egy padon egy hajléktalan mellett Stanislaw Lem Éden-jét láttam heverni. Hogy olvasta-e, vagy párnának használta, azt nem tudom.

 Amióta jelentkeztem ügynöknek, valahogy mindig sikerül a buszon olvasó emberek közelébe ülnöm. Vagy éppen ők ülnek le mellém. Debrecen és a lakhelyem, Sajólád között buszozva a busznyi egyetemista között mindig akad egy-kettő – rajtam kívül természetesen – aki olvasással tölti az időt. Ettől függetlenül rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan egyszerű vállalkozás észrevétlenül megfigyelni az „áldozatot”, mint azt először gondoltam, de mindenképpen izgalmas feladat. Hogy lássátok, nem tétlenkedtem az utóbbi hónapban, következzék a termés.

Szeptember 2-án, nem sokkal azután, hogy eldöntöttem, ügynöknek állok, a Debreceni Egyetem élettudományi könyvtárából kifelé tartva meg is pillantottam első emberemet a portás néni személyében, aki a Romana egyik különszámát olvasta. Nem a képen láthatót, egy kicsit megkopott régebbi darabot. Ezután az egyetem területén egy padon ülő fiút láttam egy Városunk című könyvvel a kezében, de erről sajnos nincs több információm.

Másnap hazafelé tartottam a miskolci busszal, amikor leült mellém egy harminc körüli férfi és elővette Leslie L. Lawrence: A vérfarkas visszatér című könyvét. Eközben az előtte ülő középkorú úr Nemzeti Sportot olvasott. Utastársam Hajdúböszörményben leszállt, ekkor azonban észrevettem egy középkorú nőt, aki egy környezetismeret tankönyvet nézegetett. 

Szeptember 7-én a Miskolc-Tiszaújváros járaton egy fiatal nő Dr. Csernus Imre: A férfi című könyvét olvasta. Kész szerencse, hogy a könyv minden lapjának tetején szerepel a szerző és a cím. Ugyanezen a napon láttam még a tiszaújvárosi buszállomás várójában egy negyvenes férfit olvasni, de sajnos későn vettem észre, és már nem volt lehetőségem megfigyelni.

Másnap, 8-án a debreceni SZTK nőgyógyászatán láttam egy negyven körüli nőt, aki könyvének utolsó lapjainál tartott. Ez volt a legnehezebb akcióm, mivel a helyszínen csak a cím első két szavát sikerült kivennem, és hogy szép kék betűkkel van írva. Ez alapján rákerestem, és kellemesen meglepődtem, amikor kiderült, hogy minden kétséget kizárva Isaac Asimov: A halál fuvallata című könyvéről van szó. Ugyanezen a napon láttam először az egyetemen azt a srácot, aki még legalább egy-két hétig hurcolta magával az internet terembe Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak című „ötrészes trilógiáját”. Valamikor ezen a héten lehetett, amikor a villamoson egy idős hölgyet láttam Nők Lapjával a kezében a kedvenc rovatomnál, a Lolával az életnél kinyitva. Be kell vallanom, kicsit én is beleolvastam fölötte állva.

11-én a Tiszaújvárosból Miskolcra tartó buszon egy harmincas nő Ken Follett: Az idők végezetéig című művét olvasta. A könyv terjedelme láttán felmerült bennem, hogy vajon a cím az olvasás hosszára utal-e.

18-án, pénteken Debrecenből Miskolc felé utazva ismét két olvasó egyetemistába botlottam. Az egyik egy lány volt, aki Leslie L. Lawrence-től olvasta A nagy madárt, a másik pedig egy fiú, aki az Allan Pease és Barbara Pease által írt Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő? című könyvet bújta. Mindkét könyv nagyon érdekes illetve izgalmas lehet, mert még akkor sem hagyták abba az olvasást, mikor már nagyon rosszak voltak a fényviszonyok. Azt hiszem, én is többek között emiatt lettem szemüveges.

Vasárnap visszatértem a cívisvárosba. A buszon megint sikerült egy olvasó lány mellé letelepednem. Dr. Varga Péter: Spielhózni című párkapcsolatokról szóló könyvét olvasta. Ugyanitt egy másik lány a Glamour magazin egyik számát lapozgatta.

Szerdán a párommal a Nagyerdőn piknikeztünk és olvastunk. Mások is így tettek. Egy fiatal pár borozgatott nem messze tőlünk. Igazi borospohárból! Valójában beszélgettek, de a lány mellett hevert egy könyv, amiből csak annyit láttam, hogy sárga, és valószínűleg egy Márai kötet lehetett.

Másnap az egyetem melletti buszmegállóban egy lány a Twilight egy példányát ölelte magához. Most pénteken pedig a miskolci buszon egy 18 körüli lány olvasta mögöttem Kirsty Ginman: Tanácsok a kellő önbizalomhoz című könyvét.

timesonline.typepad.com

Vasárnap este, amikor Pest néptelensége végképp megszűnik létezni, szerény, alig többezres csoport vándorol a Déli pu.-i metróba. Akinek szerencséje van, éppen beugorhat az éppen indulni készülő metróba, akinek nem, az kénytelen várni további 10 percet a következő szerelvényre. Ilyenkor kerülnek elő újra a vonaton lapozgatott könyvek. Ez az eset történt azzal a 20-as évei elején járó lánnyal is, aki Neil Gaiman Csillagporát kapta elő a várakozás idejére. És akkor hirtelen én is átéltem újra a történetét, és alig akartam saját könyvembe merülni...

Hétfő reggel a Határ úti megállóba egy huszonéves lányzó sietett zacsijában a Stephanie Meyer New Moonjával.

Hétfőn, amikor már igencsak rossz szellemi állapotban leledztem az egymást követő 4. órámon, egyik csoporttársam úgy döntött, h Eric Weinerrel elindul a boldogság keresésének útján, amit igencsak furcsának találtam, mert egy életvidám csajsziról van szó. És most felmerült a kérdés, h miről is szól a könyv? :)

A kedd délutáni nagy előadás ellógása alatt a 2-es villamossal közlekedtünk, ahol egy 30 feletti nő Wass Albert Átoksori kísértetek című könyvét olvasta.

Aztán átváltottunk az 1-es villamosra, ahol szintén egy harminc körüli hölgy huppant le mellém, és vetette bele magát Coelho egyik könyvébe, A Piedra folyó partján ültem és sírtam címűbe.

Szerda reggel, igyekezvén 8 órás órámra, amit nagyon nem szeretek, egy szőke kislány dobta fel a napomat, mert Szabó Magda: Sziget-kék új kiadását olvasta. Mellette, valszeg anyukája utazott, de az ő könyve rejtély maradt.

Még mindig ugyanezen a járaton, az ajtóhoz támaszkodva egy 50-es nő Márai: Régi szerető könyvét szerette volna olvasni, de vmiért nem tudott rákoncentrálni, és a kocsiban utazó emberek sokkal jobban érdekelték, mert folyton körbevizslatott.

Ez egy másik nap volt, de szintén az M3-on, és szintén 20-as csaj volt, és úgy meglepődtem, h mi ez a King könyv, mert még sosem találkoztam vele...

Csütörtökön rohanva a vasútállomásra, h elérjem a vonatot, úgy jártam, h a Keleti helyett a Délibe mentem... Szerencsére a Déliből induló Szombathelyi járat előbb ért oda Fehérvárra, mint a Keletiből induló, így át tudtam szállni, és nem jártam körbe feleslegesen az országot. Ennek a szerencsétlen véletlennek köszönhetően a Déliben a mozgólépcsőn egy húsz felé járó lány P.C. Cast Megjelölve című szerzeményét lapozgatta. Már a vonaton, a kupéban egy 50/60-as hölgy a Zrínyiekről olvasott egy könyvet, mellette egy 40-es nő pedig egy Júlia különszámot bújt.

Átszállva a Maestralra Fehérváron, egy 70 feletti bácsi olvasta Szűrös Iván Légió mindhalálig(?) könyvét. Ezek után épségben hazaértem. :D

Ma reggel fél tíz felé huszonéves lány olvasta a 29-es buszon az Apa és fiát. Úgy belemerült, hogy szinte sodorgatta a lapok szélét. A szerzőt-címet is alig tudtam lelesni, annyira szorosan markolta a könyvet.

Tegnap Budapesten a Bocskai út végén egy kerítés tetején kényelmesen elhelyezkedve olvasott egy szikár, ősz, napszemüveges, ötvenes férfi egy könyvet. Ha minden igaz, ezt:

Griffin, W. E. B.: Különleges kommandósok I-II. - A háború katonái

Bár csak egy pillanatra láttam a borítót, és a Griffin feliratot tudtam elolvasni. Aztán a borító alapján találtam meg. :)

Legkedvesebb IT-s kollégám poénkodott így egy péntek délután a kisebb-nagyobb sporttáskákkal vonuló vidéki kollégák láttán, akik célba vették az ország különböző szegleteiben levő szülői házakat: "na mi az, láthatásra mentek?"

Szombat kora délután én is elindultam a fővárosból "láthatásra" a szüleimhez, egy alföldi kisvárosba, s a következőket láttam a Népliget felé a metrón:

Harmincas házaspár egymásba karolva olvastak. Olyan együtt, de mégis külön érzés fogott el ahogy rájuk néztem. A hölgy Agatha Christietől Az Órákat olvasta, míg férje a National Geographic  legutóbbi számát.

A mellettem ülő ötvenes hölgy egy óvodásokank, kisiskolásoknak szóló dalos, játékos könyvet lapozgatott derűs arccal. Úgy tűnt lelki szemei előtt meg is jelentek az apróságok akiknek válogatott. Sajnos a könyv címét nem sikerült elcsípnem, de sárga borító volt, piros kottával. Örültem ennek a "találkozásnak", mert felsejlett pár ovis körjáték.

Az Orosházára tartó távolsági buszon a két olvasót sikerült meglesnem.

Huszas, diákjeggyel utazó lány olvasta Margaret Mitchell Elfújta a széljének egyik kötetét. Pár oldal volt hátra, amit nagyon gyorsan ki is végzett.

Anne Rice Interjú a vámpírral kötettel szállt a fel a buszra egy huszas feleség, de a férjével történő elmélyült beszélgetés megakadályozta az olvasásban.

A visszaút kis családi társaságban zajlott, így könnyű volt megfigyelni az útitársakat. Az ügynök párja a kresz táblákat volt kénytelen "olvasni", míg az ügynök húga, huszas hölgy, Anne B. Radge Remeterákok című  norvég családregényét olvasta, s megállapította: bár nincs olyan csavaros, mint az előzménye a Berlini nyárfák, de érdemes volt vadászni rá a könyvtárban.

(Zárójelben, ha megengeditek: az ügynök pedig Isabel Allende Lelkem, Inés című pikareszkjét falt(ja)a metrón, buszon - amit azért nem tud kihagyni a felsorolásból, mert nemcsak olvasmányos, de kihagyhatatlan azok számára akiket érdekelnek a földrajzi felfedezések, antropológiai megfigyelések és egy lenyűgöző női konkvisztádornak Ines Suareznek, Chile egyik megalapítójának regényes élete.)

Aug. 17-én reggel repültünk Londonba családilag és az én beszállókártyám elrontották, úgyhogy nem a többiekkel ültem, hanem a Pestről valahova Amerikába tartó portugál röplabdaválogatott tagjai között (Ahogy néztem, jobban örültek volna, ha a lányom keveredik oda...). Hihetetlen jóképű, jó fizikumú, kedves fiúk voltak, főleg PSP-vel játszottak, kivéve az edzőt, aki anyanyelvén olvasta Saramago egyik könyvét (nem a Vakságot). Majd mindegyik fiú elkérte tőle, hogy beleolvasson.

Megkezdem ügynökösködésem az első egyetemi hét után. Elég színesre sikerült a paletta, mert első hét lévén sokat mászkáltam, ennek eredménye sok helyen, sok olvasó. Egyébként azt hittem sokkal könnyebb lesz, de nem, mert meg kell lesni, meg kell figyelni az olvasót, mindezt megjegyezni, amíg papír és toll közelébe nem ér az ember... :)

Első megfigyelésem Csernus Imre: A nő könyve volt, amit egy feltünően sok sminkkel rendelkező 50-es hölgy olvasott délután az M3-on.

A postán sorba állva egy 20-as évei körül járó lány olvasta elmélyedve Corinne Hofmann Afrikai szeretőkjét. Csak pár oldala volt hátra, biztos ezért esett neki még ott is.

Az ELTE keddi könyvtári napján járva a tömegbe beleveszett egy hallgató, aki csak sodortatta magát tovább, közben néha fel-fel lesett Natsuo Kirino könyvéből, a Kínból. Mellesleg ez engem is érdekelne komolyabban. :)

A kis földalatti Hősök terei állomásán egy huszonéves csaj szorongatta és készült neki Müller Péter Szeretetkönyvének.

Az 1-es villamoson egy huszonéves srác szeretett volna belemelegedni Daniel Keyes Virágot Algernonnak könyvébe, amikor megszólalt a telefonja, és egészen a végállomásig szóval tartották, így nem értem tetten olvasás közben, de kétségkívűl akarta, h megtörténjen...

Ma reggel egy 30-as nő olvasta állva Melissa Hill vmelyik könyvét, közben a Kálvinon a mozólépcsőn egy 20-as lányzó lapozgatta Ken Follett szintén nem derült ki melyik könyvét. Ezek után az egyik órámon a Twilight vándorolt kézről-kézre...

Közel három éve rovom a köröket ezen a vonalon az Október 23-a utcától Budafok-Hárosig és vissza. Mikor elkezdtem a város ezen, számomra alsó csücskében dolgozni kicsit elrettentett a buszozás hossza, de gyorsan megszerettem, mert 15-20 oldalra mindig elég. Hacsak nem lesem mit olvasnak mások. Mit olvasnak az állandó útitársak, az ismerős arcok, akiknek ezúton is köszönet a tippekért. Még egy hónapig járok erre. Azt hiszem szép búcsú lesz, ha megörökítem mit látok ezekben az utolsó napokban...

Ma reggel, fél 8 tájban, törzsutas, 30-as férfi olvasta Eötvös József A Falu jegyzőjének utolsó oldalait. Könyvjelzőként - a kikandikáló bélyeg alapján, - egy elnyűtt angliai képeslapot használt.

Talán neki is olyan távoliak a középiskolás emlékek mint nekem, s ezért vette kézbe újra?

Szintén ma reggel, törzsutas, 30-as nő Ulickja Daniel Stein, tolmácsát olvasta.

Hamlet kitört Dániából és spanyolcsizmát húzott, különposztja

itt.

Telnek-múlnak a hetek, de a makói járaton egyelőre csak én dugom a fejem könyvbe. Ámde tegnap reggel a 6.55-ös kiszombori járatra várakozva egy huszonéves férfi állt a megállóban (pontosabban átmeneti megállóban, mert természetesen ott is szeptemberben kezdték a felújítást) és egy könyvet falt, ezt ni:

Andy McDermott: Hajsza Atlantiszért

2009. szeptember 14-e, reggel 9.30, 4-es villamos. Fehér nagyon bő leningben, zokni nélkül szandálban, 30-as, barna rövid hajú, tömött szemöldökű pasas. Lelkesen olvasta Richard Morgan: Törött angyalok c. könyvét. Még szerencse, hogy ki volt írva fejlécben, bár így is marha nehéz volt feltűnésmentesen elolvasnom, mert vakegér vagyok. Akkor próbáltam, mikor pakoltam, hogy leszállok. Jól meg is bámulta a Néptáncosok kellékboltja feliratú vászontatyómat (ami mellé még volt másik kettő táskám, hogy teljes legyen a málhás szamár megjelenésem).

Ma reggel, háromnegyed nyolc tájban huszonéves lány olvasta a 3-as metrón Bérczes László Cseh Tamásról készített riportkönyvét. Ami egyébiránt az énekes munkásságát nem ismerőknek is melegen ajánlott, mert az izgalmas élettörténeten túl a közelmúlt - főleg a 70-es, 80-as évek - magyarországi állapotainak képe is gyönyörűen összeáll benne.

Délelőtt pedig, a 42-es villamoson egy másik huszonéves lány olvasta Robert Capa Kissé elmosódva - emlékeim a háborúból c. könyvét. Meglehet, offtopic, de magam is ezt olvasom éppen, s a fenti kötethez hasonlóan, ezt is buzgón ajánlom mindenki figyelmébe. Capa van olyan jó elbeszélő mint fényképész: olvasmányosan, lényegretörően és nem utolsósorban nagyon szórakoztatóan adja elő az emlékeit. Pergő ritmusú könyv, amelyben beutazzuk a fél világot, őrületes figurákkal találkozunk és közben hol borzongunk, hol megdöbbenünk, hol pedig fetrengünk a nevetéstől. S ha ennyi nem volna elég, a szöveget rengeteg kitűnő Capa-fotó kíséri.

Milyen kár, hogy a Cseh Tamás-könyvhöz nincsen CD-melléklet.