mit olvas az utca embere?

Múlt pénteken, azaz 5-én negyed tíz körül a Déli pályaudvar felfelé vivő metrómozgólépcsőjén  álltam a vacogtató hidegben, várva a felérkezést, mikor az előttem álló magas, 25-30 közti fiú fekete Gucci-táskájára lettem figyelmes. Mivel azonban ez nem egy milyentáskáthordasz-blog, rögtön továbbsiklott tekintetem jobb, nem pedig bal kezére, melyben Robert Merle Védett férfiak c. könyvét szorongatta. Világoskék borító. Szerintem nem rossz könyv, bár nem ér a Madrapur vagy a Mesterségem a halál nyomába.
 üdv
Haska

Üdvözletem!

A bloghoz csatlakozásom óta most tudok először érdemleges információval szolgálni.    Nos, nézzük csak. Ki, mit és hol olvasott az elmúlt pár hétben.

A múlt hét csütörtökön(2010.02.04.) találkoztam a kaposvári jégcsarnokban egy 60 körüli bácsikával, aki az unokáját várta, s közben Moldova György: A puskás ügy című könyvét olvasgatta serényen.

A mai nap(2010.02.08.) viszont érdekesen alakult számomra. Két olvasóval is találkoztam egyazon buszon, egyazon időben. A 18-as busz közepe tájékán egy 20-25 év körüli egyetemista fiú a Reader's Digest legújabb számát olvasta. Egész úton azt olvasgatta. :)

A másik illető egy 25 és 40 közötti férfi volt, aki az előttem lévő ülésen űlt és elmélyülten tanulmányozta az Egyhíján húsz című nyelvkönyv-sorozat Német tagját. 

Ha lesz még valami a héten, akkor jelentkezek. Addig is jó olvasást és "olvasó-vadászatot" mindenkinek!:)

Mai vonatozásom (Budapest-Debrecen) nagyon eredményesnek bizonyult: csupa olvasó ember, csupa érdekes téma!

Egyetemista fiú olvasta A rábeszélőgép c. könyvet (alcím: élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével).

Szintén egyetemista kinézetű fiú bújta Csernus doktor művét, A nő-t, és szinte félpercenként kijegyzetelt belőle egy-egy magvas gondolatot (olvasónapló?).

Lányával utazó középkorú nő mélyült el az érdekesnek hangzó A betegség mint pótcselekvés c. kötetben.

A végére tartogattam az igazi csemegét: kifogástalan öltönyt viselő hatvanas úr olvasta a Marx & Sátán c. könyvet (picit meg kellett kapaszkodnom ülésem karfájában, mikor kifürkésztem a címet). A marxizmus valódi ideológiai gyökerét feltárni szándékozó könyv 1986-ban jelent meg egy román származású lelkész tollából.

Csütörtök este, Debrecen, 32-es busz. Huszonéves srác fekete táskával az oldalán, kapucnival a fején, állva olvasta Dan Abnett Szellemgyártó című művét.

Szégyenkezve pótolom végre elmaradásomat és beszámolok az utóbbi néhány hónap észleléseiről, bár hozzá kell tennem, az utóbbi időben nem volt tömeges jelenség a nyilvános olvasás.

Az első feljegyzéseim olyan régiek, hogy alig merem leírni. Szeptember 29-én láttam egy húsz körüli lányt a debreceni SZTK-ban. Amíg az egészségügyi alkalmassági vizsgálatra várakozott, Némethné Hock Ildikó Társalgások, szituációk, képleírások című könyvét lapozgatta.

 Másnap reggel a 26Y-os buszon egy ötvenes szőke hölgy Sidney Sheldon Félsz a sötétben? című könyvét olvasta.

Nagy örömömre egyik csoporttársam gyakran olvas órák előtt. Október 8-án a Lakott sziget című orosz sci-fit bújta.

A következő feljegyzéshez nem írtam dátumot, és a pontos címet sem láttam sajnos, pedig nagyon gúvadt a szemem a 12-es buszon. Egy harmincas nő olvasta Nora Roberts valamelyik J.D. Robb kötetét.

Valamikor novemberben a húgommal utaztam Sajóládról Miskolcra, amikor a buszon megláttunk egy olvasó nőt. Úgy rémlik harmincas volt. Együttes erővel sikerült kivennünk, hogy Nemere Istvántól olvassa a Senkinek se nyiss ajtót című könyvet.

 Aztán valamikor láttam még húsz körüli lány kezében Agatha Christie Mrs. McGinty halottját a Debrecen-Miskolc buszon.

December 27-én a miskolci 2-es villamoson egy harminc körüli férfi Leslie L. Lawrence A lófejű démon című könyvébe temetkezett.

 29-én a Miskolc-Debrecen buszon irigykedve figyeltem, ahogy a körülöttem lévők olvasnak, mivel nekem egy fordítandó szöveggel kellett ismerkednem. Az előttem ülő huszonéves lány könyvének borítóját nem láthattam, de elég volt egy gyors pillantás, és a ’Langdon’ valamint a ’Szent Grál’ szavakból hamar összeraktam, hogy A Da Vinci-kódról van szó.

Mögöttem két 18-20 év körüli lány vitatkozott egy könyvön úgy, ahogy csak testvérek tudnak. A könyvből csak annyit láttam, hogy vastag. A két lány felváltva olvasta, miközben néha előről kezdték a vitát arról, hogy ki olvasott már többet, és kit illet meg jobban ez a jog. Leszállásnál beigazolódott a gyanúm: igen, az Eclipse volt az.

 Szilveszter napján a debreceni villamoson ez ötvenes úr húzta elő reklámszatyrából a Rejtőzködő versek könyvét. A Debrecen-Miskolc buszon pedig ismét egy Dan Brown-olvasóba botlottam. Nagy nehezen sikerült csak kivennem, hogy Az elveszett jelképet olvassa.

Alig nyafogtam el NIM-nek, hogy Makó felé nem olvasnak, amikor mégis feltűnt kettő delikvens a hazafelé tartó, homályos négyesen, ráadásul egészen elképesztő olvasmányokkal.

Egy tizenéves (19) lány eredeti nyelven olvasta Bret Easton Ellis Informátorokját (Informers):

Egy másik tizenéves (17) pedig Spiegelman Laura Édeskevés c. regényét, még meg is interjúvoltam a könyvről (közepesnek találta):

Valamelyik pénteki híradóban volt egy szép mondat, miszerint "A budapestiek lassan megtanulnak együttélni a sztrájkkal." És valóban: a fizika és az anatómia törvényeit meghazudtolva helyet szorítunk a pótlóbuszon az n+19-ik utasnak is (ahol n = a busz eredeti befogadóképességének 1,47-szeresével), és mosolygunk hozzá, sőt!, kedélyes beszélgetésbe elegyedünk vele, vagy nagyokat sétálunk a jó levegőn - szmogriadó? piha! - elegánsan szökkenünk át a metróállomás határát jelölő fehér vonalon, ahol eleddig a cerberusok álltak őrt (hová tűntek? sztrájkolnak ők is?), és elégedetten nyugtázzuk a peronokon a rendőrség jelenlétét, ettől biztonságban érezzük magunkat, ami nem utolsó, ha arról viszont fogalmunk sincsen, miképpen jutunk majd haza. De ami a legnagyobb örömmel tölt el: az olvasási kedv szemmel láthatóan nem csökkent. Íme.

Csütörtökön, a metrón egy huszonéves nő olvasta Dan Brown Da Vinci kódját - tessék igyekezni, boltokban az új bestseller! - majd egy harmincas férfi a nagysikerű Engedj be! c. film alapját adó John Ajvide Lindqvist regényt, amely a keresztségben már a Hívj be! címet kapta, ki tudja miért.

Pénteken egy húsz körüli lány szállt fel a Kék Villámra, kezében a Kezdők olasz nyelvkönyvével, amely - nyilván képeskönyv-jellegénél fogva - élénk érdeklődést váltott ki egy vele szemben ücsörgő kislányból. Korábban láttam egy harmincas nőt, aki Stieg Larsson trilógiájának befejező kötetét, A kártyavár összedőlt olvasta, majd az Astoria mozgólépcsőjén egy harmincas férfit Lawrence Grobel Al Pacino-életrajzával. A Szabó Ervin téren pedig egy huszonéves lány ült egy padon, és Umberto Eco valamelyik kisebb méretű kötetét forgatta; a borítóból ítélve az Öt írás az erkölcsről, vagy a Hat séta a fikció erdejében lehetett.

Hanem Robin Cook-ot olvas a hármas metrón. Mondjuk, hol másutt. A borító színéből ítélve a Halálfélelem c. regényt. Pedig jókötésű, harmincas férfi, még nincs benne a korban. Csakhogy vele átellenben, az alig húsz éves fiatalember meg a Kaliber magazint lapozgatja, benne varázslatosan szép tárgyfotókon Beretták, Airsoft - CYMA AK47-esek vörös posztókra fektetve hanyagul és művészien; az összhatás - vagy a miheztartás - végett melléjük dobva egy-egy katonai bicsak. Szóval jobb résen lenni.                       

Nem kis késéssel összegezve a karácsony előtti napokat: a 136E buszon láttam egy huszonéves férfi kezében Philip K. Dick Szabad Albemuth rádióját (amit melegen ajánlok mindenkinek: a sötét világképen gyilkos humor süt át, a sztori feszes és izgalmas, a váltott nézőpontos elbeszélés remekül működik - és még a borító is meseszép); az 1-es villamoson a Lurdy ház környékén hasonló korú fiatalembernél Stanislaw Lem Kiberiádáját (neki tehát szillők, gyuhancok és langallók segítettek az ajándékvásárlásban), a túlvégen, az Árpád hídnál egy harmincas férfinél Wass Albert Az antikrisztus és a pásztorok c. könyvét (erről nincs, és várhatóan nem is lesz élményem, hja, az élet túl rövid); a hármas metrón pedig szintén harminc körüli férfi olvasta a Három nemzedéket (hogy Asbóthét vagy Veres Péterét, azt nem sikerült kiderítenem - de ha véletlenül magára ismer, ne hagyjon minket kétségek között).

Már január első hetében egy ötvenes férfi David Gibbins A keresztesek aranya, huszonéves lány pedig David Merle Állati elmék c. regényét olvasta (mindketten a 3-as metrón). Aztán az 1-es villamoson láttam még egy fiatal nőt José Saramago A barlang c. könyvével a kezében, és egy, a harmincas évek stílusában öltözött húsz körüli lányt az 50-es villamoson, aki Daniel Keyes Virágot Algernonnak c. regényét olvasta.

De a hab a mákos bejglin az volt, amikor december 22-én a metrón egy hatvan körüli asszony egy harmincas éveiben járó férfinak - miután ügyes-bajos pénzügyi dolgaikat megbeszélték - pár mondatba sűrítve elmesélte Móricz Hét Krajczár című elbeszélését. Mit is mondhatnék? Mint mikor kalappal lepkét fog az ember.

Pontosan ezekre a szavakra fakadt a 22-es buszon a szőke, kékszemű, rózsaszín sapkás, kétéves hölgy anyja ölében. Aztán folytatta: "Mama, te is megöregtél?" Anyja pirulva tiltakozott: "Nem, én még nem érzem öregnek magam". Lehetett 25 éves...

Hogy ne keltsek feltűnést a füligérő vigyorommal, elkaptam a szemem, és felfigyeltem rá, hogy frissen fodrászolt, nyúzott, hatvanas nő olvas 2 üléssel előrébb. Stephen King: Hasznos Holmik volt a kezében.
 

Ennél is meglepőbbet láttam viszont két napja. Fiatal, trendi srác, dzsekiben (én kabátban kattogtam a hidegtől), fülében zenével elmélyülten tanulmányozta, mi legyen, ha felnő (Csernus dr. A férfi című opusza volt nála). Szerencsére mögötte konszolidált huszonéves lány olvasott egy Vavyan Fable-t, hogy lássam, a város olvasóinak ízlése szélesebb, mint az enyém.

Üdv mindenkinek, első bejegyzés...

2010. január 4., este 7 és 8 között. Mindketten huszonéves lányok, egyazon metrókocsiban utaznak, útjukat a Blaha Lujza térig figyelem, keleti irányba utazva tűnnek el szemeim elől. Hosszan nézek a szerelvény után.

Az elsőként olvasva megpillantott lány farmernadrágot, elfelejtettem színű kabátot, szürke, vastag sálat visel, fehér, kötött sapkában Twilight-ot olvas (Stephenie Meyer: Crepúsculo), melyről az egyik bojt hiányzik. A sapkáról, nem a Twilight-ról. 

Második hölgyünk a Puskapor és sárkányvér c. könyvet kezdi meg (Naomi Novik), arckifejezése elárulja: "a roncsok közepén a hajószakács elszenesedett teteme feküdt: a koponya feketére égett, a lábakból csupán szomorú csonk maradt, a többi hamuvá porladt." Mindezek ellenére ő zöld kordbársony(?)szoknyát és fekete szövetkabátot hord, vörös, hosszú göndör haját nem fedi semmi. 

Ott feküdt a munkahelyem bejáratánál, a portásfülke előtti polcon. Kb. egy hónapig minden nap elmentem mellette legalább kétszer, és minden alkalommal mosolyogtam, hogy mennyire meghökkentő ezen a helyen látni a Faust 1957-es kiadását, mert egyáltalán nem illik eme főiskola képzési profiljába, és az eddigi - ezek szerint előítéletes - tapasztalataim szerint a hallgatók érdeklődési köre és Goethe művei egymást nem metsző két halmaz. Sajnos nem tudtam kideríteni a tulajdonos személyét. A napokban eltűnt, de a portások nem tudják, ki vitte el. Csak behatárolni tudom, hogy huszonéves lányé lehet a könyv, mert túlnyomó többségben ők járnak ide.

Hiányzik a napi találkozás vele.

A címért bocs. :)

Elég vegyes képet mutatnak az e héten "levadászott" könyvek. Kezdődött a 3-as metrón egy 20-as fiatal lánnyal, aki Nikosz Kazantzakisztól olvasta a Zorbász a görög-öt. Rögtön mellette ült egy hasonló korú lány, aki Margaret Mitchell Elfújta a szél c. opusát bújta. Másnap egy szigorú tekintetű, szemüveges, kockás sálas nejlonszatyros 50-es férfi olvasott mellettem a padon, a 3-as metróra várva a Deák téren. Friedrich Nietzsche Korszerűtlen elmélkedések című könyvét tanulmányozta. Ísmét a 3-as metrón egy nappal később egy huszonéves lány George Orwelltől olvasta a Légszomj-ot, mellette pedig egy 40-es férfi a Harry Potter és a halál ereklyéi-t J.K. Rowling-tól. A hét zárásaként elcsíptem még két olvasót egy-egy könyvvel az érdi távolsági buszon. Egy huszonéves lány a forgóban állva olvasta Syrie James-től Jane Austen naplóját. Egy másik, valószínűleg középiskolás tizenéves pedig Szophoklész Antigonéját és Oidipusz királyát próbálta olvasni, de nem nagyon kötötte le a figyelmét. Péntek este volt.

A csíkos gumicsizma viselője előttem ült a 18-as villamoson. Huszonéves, csinos lány, aki hozzám hasonlóan belemerült a könyvébe. De én egyszer csak ráébredtem, hogy igazából rejtélyes titkosügynök vagyok, odapillantottam hát, mi köti le ennyire. Cserna-Szabó András Pusziboltját falta. Aztán leszállt és eltűnt a kerületi Szabó Ervin könyvtár irányában.

["Huszonéves, csinos lány" - Szfül: na ilyenkor kéne fotó...!]

Megint a 29-esen hazafelé. Ahogy leülök, feltűnik, hogy velem szemben Ron Weasley olvas. Na jó, kicsit sötétebb a haja, hosszabb a lába, de tényleg tiszta Weasley. Már csak az érdekelt, milyen könyv van a kezében. Erre megszólalt a telefonja, és ahogy becsukta a könyvet, látszott, hogy "A da Vinci-kód megfejtése". Aha, szóval ezért nézte olyan komolyan a képmellékleteket! Aztán én leszálltam, ő meg továbbment.

Este aztán egy egész csomó embert láttam, akik könyvvel a kezükben toporogtak meg üldögéltek. Egy fickó meg kiült eléjük és zenélt, meg fölolvasott "Agyatlantisz avagy Az ember tragédia" című művéből a Nyugati téri nagy Alexandrában, a közönség meg könnyesre nevette magát és sorban állt dedikáltatni. Dolák-Saly Róbert nagyon formában volt :)

Avagy a mitolvas ügynökhálózat elé példának állítható 007-es!

Az ügynök, aki fényképez is!

Az előző bejegyzésemben két kedd reggeli megfigyelésről írtam. A láncolat folytatódott a következő kedden. Hármas metró, 7:50 körül. Gál Tibor: WEB programozás-a súlytott: 1,5 méter magasról harmincas férfi kezéből a lábamon landolt. (Ami - lévén egy 632 oldalas könyvről van szó - meglepett a reggeli szundinál.) A kedd reggel rabságában éltem. 

Szünet következett. Voltak mulasztások, elfelejtett információk (ó, az ügynök szégyene!), de kitartottam. A szüret bőséges volt, mely négy nő képében jelent meg.

Egy szőke, rövid hajú, huszas lány nagyjából térdig érő fekete szövetkabátban, narancs sállal Ken Follett-től olvasta Az idők végezetéig-et. Ugyancsak huszas, barna kabátos, barna hajú, vékony barna sálas (a különböző árnyalatok miatt mégis csinosan kinéző) lány a Földgömb magazin egy sötétzöld borítójú számát olvasta. Az 1-es villamossal zötykölődtünk az Árpád híd felé. Harmadikuk, (mondhatnám természetesen) huszas szőke lány, Goethe: Az ifjú Werther szenvedései-be merült a száguldó-visongó kék vonalán. Ő tarka csíkos, kötött sálat hordott. 

Eddig csak a Budapest - Makó útvonalról olvastam itt a blogon. Irány délnyugat! Budapest - Nagykanizsa, 16:00-s busz, már sötét. Egy harmincas nő Cholnoky Jenőtől szorongatta Kőrösi Csoma Sándor életregényét a halvány pilácsban, mit a buszbeli izzó szolgáltatott. 

 Végre megérkeztem.

Budapest, szitáló eső. December 4-e van, örülök, hogy végre nyakamba vehetem a várost. Tömegközlekedem, figyelek.

A kedves

Fiatal lány a Blahán, felszáll a villamosra, tolakszik. Morcos. Szép haja van, okoska-szemüvege és hosszúszárú csizmája. Könyvet vesz elő a táskájából, az első mondta közepe táján már mosolyog, aztán homlokot ráncol, de a mosoly marad. Az időutazó felesége ilyen könyv, a durcásság elmúlik, az arcvonások kisimulnak, hiába a szemerkélő eső vagy a dühítő tömeg. A lány lassan olvas, de élvezi, örül minden sornak.

A nyugalmazott ezredesúr

Nagy pocak, kackiás bajusz, egyenes tartás. Öltönynadrág, dzseki, őszülő halánték. Nejlonszatyor van nála, turkálni kezd benne. Gonosz módon találgatni kezdem, milyen könyvet fog elővenni belőle. Bingó. Kurt Rieder, a címét nem látom, kék színű kötet. Nem köti le nagyon. Inkább nézi az ipari alpinistákat az egyik irodaház abalakait pucolják esőben.

A megfáradt közalkalmazott

A negyvenes nő kockás kabátot és svájcisapkát visel. Igen csinos táskája van, sokáig nem nyitja ki. Unott arccal áll, kapaszkodik. Nem utálja a világot, egyszerűen nem törődik vele. Bambul maga elé, aztán gondol egyet, végre kinyitja a táskáját, talán kell egy kis napfény ezen a borús csütörtökön. Frances Meyes könyvét veszi elő, a Napsütötte Toscanát.Az anyukám szerint is igazi menedék. Egyik kezével kapaszkodik, másikkal a könyvet próbálja tartani. Lapozni nehéz így, nem is szereti ezt, inkább összecsukja, körülnéz ülőhelyért. Nem olvas tovább.

Én

nem találok több olvasó embert, pedig szeretnék. Kémkedni csudijó. Van nálam három könyváruházas szatyor, nekállok turkálni benne, ezennel megfigylelőből megfigyelt is lehetek. A huszonhármas buszon ültem huszas éveit taposó nőként, szürke, hímzett virágos kabátban, ölemben Philip Rothtal. Miután kinyitottam, nem nézegettem tovább, csak néha pillantottam fel.

Ha már maradunk, megint nekiálltam vizsgálódni. Első kísérletem nem kísérte siker, mert az unalmasan öltözött, fáradt arcú negyvenes nő a 61-esen annyira belemerült a könyvébe, hogy esély sem volt kideríteni a címet. A megállóban riadtan belecsapta a könyvjelzőjét és felugrott, nehogy fennmaradjon. Utána viszont szerencsére a 29-es buszon pont velem szemben ült egy nagyon divatos, nagyon szép húszéves lány, remek sminkkel, szép, színes sállal, divatos fekete kabátban, és egyszerre hallgatott valami zenét és olvasott. És bingó: úgy csukta be a könyvet, hogy láttam: Robin Maxwelltől olvasta az Elveszett hercegeket. Alighanem IV. Edward angol királynak a Towerben meghalt fiairól szól, hogy felvágjak angolos műveltségemmel.

Hazafelé pedig nagy szatyorral, fáradtan egy ötvenes majdnem-rocker mellé zuttyantam le. Egy darabig az "Indóház" című szép, színes vasutasmagazint böngészte, majd benyúlt hátizsákjába, és elővett egy testes, kék kötetet.  Esterházy Péter: Harmonia caelestis. És hogy mért volt majdnem-rocker? Fekete dzseki, kopott farmer, dús, kurta, egyenesre vágott végű lófarok és nagy sál a nyaka körül -- csak azt sajnáltam, hogy sehol egy szegecs rajta :)

Csekély ügynökmúltam - két hét - tapasztalata volt, hogy a távolsági, vagy inkább helyközi (Bp.-Érd) sárga buszokon nemigen olvasnak az emberek. A két hét alatt mindössze egy olvasót fogtam ki Fejős Éva: Hotel Bali-jával, egy huszonéves nő személyében. Lehet, hogy rosszkor járok ezzel a busszal.

Más járműveken is terméketlen volt ez a hét. Egy harmincas férfi a 196-os buszon - itt szintén ez volt az első olvasó ember, akit láttam a két hét alatt - Stephen Kingtől olvasta a Rémkoppantókat. Ennyi sikerült, de igyekvésem továbbra is töretlen. Az is lehet, hogy én olvastam túl sokat, s emiatt kevésbé figyeltem a többiekre. Nektek is maradjon valami.

Tegnap reggel laborvizsgálatra vártam a rendelőintézetben. Az egyetlen üres hely az egyetlen olvasó ember mellett volt, így kíváncsian leültem a kb. 7. hónapban lévő csinos kismama mellé (irigylésre méltó, szerintem egy dekát se szedett fel). A könyv borítóját nem láttam, de csak egy pillantást kellett vetnem a szövegre, Henry és Clare éppen 1996-ban jártak Audrey Niffenegger Az időutazó felesége c. regényében. A fél óra alatt, míg mellette ültem, a kismama meg sem mozdult, egy pillanatra sem nézett fel a könyvből. Biztos, hogy a legújabb, számomra taszító, a filmplakátra hajazó borítós kiadást olvasta, mert kék volt a széle. (Nekem szerencsére - szerintem - a legjobb, sárga harisnyás, piros cipős borítós van meg.)

(Egyébként a levegőt se mertem kifújni, mikor a kismama felé fordultam, nem vagyok beteg, de ebben a H1N1-es időszakban nem szerettem volna, ha én ragasztok rá valami kórt.)

Déli pu. környéke ma este: egy pufi, negyvenes férfi narancssárga zokniban ült a bkv-sárga villamoson, és citromsárga lapszegélyű (!) Bibliát olvasott, amelynek a két beépített könyvjelzője is sárga volt...

(a jobboldali kép csak illusztráció pojén gyanánt)

Emellett tegnap reggel 9 k. a Ferencek terénél, lefelé a metróhoz a mozgólépcsön kb. huszas lány olvasta Révai Gábor: Beszélgetések nem csak szexről – Lux Elvirával, Mohás Líviával és fiatalokkal-t,

valamint szintén a metrón Az ember tragédiáját egy - valószínűleg - diáklány.

kedves tagtársak, szép eredmény volt a Goldenblog 4. helyezés, de a molyon már nagyüzemben folyik a mitolvas meló...

kérdezem: ne költözzünk át? (amihez persze regisztráljatok oda). itt csinálnánk egy záró statit, és szépen elhantoljuk a blogot, hm? :(

a most csatlakozóktól szívből jövő bocsesz... én sem örülök, h nem lett ennyi idő alatt országos játék. odaát viszont lassan, de meglett erre a lehetőség.

Mérget vettem volna rá, hogy a feleségemnél megbukik Csernus doktor eszmefuttatása a nőről, és lőn: az ötvenedik oldal környékén elkezdte egérpadnak használni. Mi tagadás, fellélegeztem. Nem kívánom senkinek azt a jeges rémületet, ami végigszalad az ifjú férj hátán, mikor párjának - puszta jóindulatból - valaki kölcsönadja "A NŐ"-t.

Persze a pszichológus-celeb népszerűségének ez vajmi keveset árthat, a múlt héten épp egy húsz körüli fiatalembernél láttam a Ki nevel a végén?-t, a hármas metrón. Gondolom, saját neveltetését próbálta visszamenőleg elbírálni, de az sem kizárható, hogy gyorsan bevállalt egy saját babát, s máris az apaszerepre készül.

Hasonlóképpen töretlenül tombol a Coelho-láz is (olyannyira, hogy gondolkodom a melyikcoelhotolvassa.blog.hu megnyitásán) föld alatt és fölött: a Határ út környékén láttam korábban egy negyvenes nő kezében a Piedra folyó partján ültem és sírtam c. regényt, ma reggel pedig egy tizennyolc-tizenkilenc körüli szőke lánynál az 1-es villamoson a Fény harcosának kézikönyvét. 
 

A metrón akadt még Frank Herbert Dűne-sorozatának valamelyike huszonéves férfinál, Karin Slaughter Sikolya az 50-es villamoson egy tizenéves lánynál, John Steinbeck Édentől keletre c. klasszikusa huszonéves nőnél (szintúgy a metrón),

és egy pillanatra szépen összeért magyar költészet és japán gyilokponyva, mikor egy húsz körüli lány a Kálvin térhez közeledvén összecsukta a Battle Royale-t,

és leszállás előtt még gyorsan elolvasta a kiplakátolt Radnóti-versszakot. Isten áldja a Metrógalériát.