Rég jelentkeztem, egyrészt mert alig olvas valaki vagy ha igen, alig tudom lelesni, hogy mit, másrészt ha sikerül is, van, hogy elfelejtem és már nem tudom jelenteni. :)
Viszont! Sose láttam még elektronikus könyvet, ezt is a 2-es metrón kellett megérnem, egy fiatal lány kezében, bőrmappába bújtatva, nyilván a kijelzőt védendő. Mindjárt felmerül a nagy kérdés: ha elterjed majd az amúgy nagyon hasznos e-könyv, honnan fogjuk tudni, ki mit olvas a BKV-n? Hiszen ennek nincs borítója! Felháborító!
Aztán másik nagy élményem: anyuka 8 éves forma kisfiúnak olvasott fel a Combinón Karl May A bosszú című könyvéből, Winnetou kalandjait kicsit megvágta ("itt most hosszasan leírja, hogy várakoztak, ezt a részt átugrom"). Azt hiszem, felolvasásról még nem jött jelentés, ennek a nagy előnye, hogy borítófürkészés nélkül is jobban lehet találgatni, mi lehet az adott könyv. (Mondjuk én erre a Maykárolyra nem jöttem volna rá magamtól.)
És még egy komoly irodalom: negyvenes nő Esterházy Semmi művészetét olvasta a metrón.


Ma reggel nyolc körül, tini fiú az iskolában fogas alatt megbújva olvasta elmélyülten Daren Shantól a 




Ma, mikor a zegyetemre rohantam (mert persze féluton vettem észre, hogy épp csak azt hagytam otthon, amit le kell adnom), az 56-os villamoson futottam ösze Leo Iacocca Egy menedzser élete című művével, és tulajdonosával egy 30-as férrfivel. Fura egy borítója van, na. Biztos nem venném le a polcról, mert bennem kellemetle érzéseket kelt.







... Dosztojevszkijtől olvassa a Bűn és bűnhődést.
A gyógyszertár ér? De muszáj leírnom. Tizenéves kiscsaj (max 15 éves) olvasta egy támlátlan széken kucorogva Rhonda Byrne A titokját. Először azt hittem, az anyjáé, de neeeem.... Mondjátok azt, hogy ettől nemcsak én kapok gutaütést.
A nagy Karinthy leszármazottjának életrajzi regényét olvasta egy középkorú férfi a vilin, dacolva a hideggel is: csak az orra látszott ki a sál-sapka combóból. 


Csütörtökön kora este 40-es hölgyet láttam Rosemunde Pilcher
Az M3-on, átkukkantva a szomszéd vagonba, egy tinédzser lányt láttam
irtóra belefeledkezni az Alkonyatba, erről ajánló
Jane Austen: Értelem és érzelem
Csoporttárs_1. egyik héten Karafiáth Orsolya:
Csoporttárs_2.: Egyik héten
Utána Thomas Manntól a
Csoporttárs_3.: Rejtő Jenő:
Csoporttárs_4.: Barbara és Allen Pease:
Emil Cioran: A bomlás kézikönyve
Richard Morgan - Broken Angels
Wayne Chapman - Két hold
Steve Parry - Aliens
2.) Huszonéves lány aludt Huxley
George Crile: Charlie Wilson háborúja,
(És hoppá, tud magyarul is!)

Ma reggel az m2-n huszonéves hölgyek olvasmányait nézegethettem. Egyikük Nick Hornby:
Hasek Lőcsei közjátékát (akit érdekel, a
Ma délután 2órakor a Rákoskeresztúrra tartó távolsági járaton 40-es hölgy Nora Roberts: A Bosszú Csapdájában könyvét olvasta, épp mellé ültem le, és szinte egyszerre vettük elő könyveinket-:) egymásra mosolyogtunk, aztán rajt! kezdődött az olvasás. :)
Valamint egy negyvenes nőt, akinek az
Na mindez az M2-n történt, de előtte még egy 40-es hölgyet is láttam a 3-as villamoson 

Péntek hajnalban, munkába menet 30-as nőt láttam F. Várkonyi Zsuzsa:
Utolsó kommentek