A kispesti Bozsik Stadion előtt drosztoló taxisok általában letekert ablaknál dumálgatnak egyik kocsiból át a másikba, vagy a műszerfalra szerelt mobil dvd-lejátszót bámulják, ezért nem csoda, hogy csütörtök délelőtt sem köpni, sem nyelni nem tudtam a döbbenettől, amikor egyiküket kabátba burkolózva, sapkában, egy vaskos könyvet a volánra fektetve olvasni láttam. Ó, igen, méláztam el a futballszentély kőkerítése mellett ballagva, taxisofőrnek lenni volna jó, az órát lecsapni, az adó-vevőt lecsavarni, és csak ha a csilingelő hangú diszpécser kislány, az Aranka csivitel bele a mikrofonba, akkor válaszolni egy szép idézettel az Emlékiratok könyvéből, hogy "Mindannyian a saját testünk és mások testének szolgái vagyunk, és nem sokkal, csupán annyival jelentünk többet önmagunknál, amennyivel a szabadság többet jelent a szolgaságnál, és a szolgák közössége kevesebbet a szabadok közösen vállalt szolgaságánál. S hogy ez mennyire így van, azt semmi sem bizonyíthatja jobban", Aranka, tenném hozzá sokat sejtetőn, "mint maga a csók". Erre ő azt válaszolná, hogy "Józsi, ne hülyéskedjél már", én pedig a könyvet behajtva ráadnám a gyújtást, és elindulnék a Pozsony utca felé felvenni a fuvart.
A Temető-köznél már egészen biztos voltam benne, hogy a taxisok üres félóráikban Nádast olvasnak.
Ezen, és a Hahagájon kívül, amit egy héten belül már a második hölgynél láttam (ezúttal egy alig húszévesnél a 42-es villamoson, ugyanabban a Réberes kiadásban, mint azt alant beszúrtam), levadásztam a hármas metrón egy Shakespeare-t (Öt dráma), amelyet diákkönyvtáros kiadásához méltón egy tizenéves srác olvasott; volt förtelmes küllemű Vavyan Fable (Tíz kicsi kommandós), meglett, ősz férfinél; és az egész ország által bámult Havas tanár úr riportkönyve Kelemen Annácskáról az 1-es villamoson (A méhkirálynő). Továbbá megfigyeltem egy tinilányt valamelyik Narnia-könyvvel, majd egy huszonéves nőt, aki a pénteki esőben féltőn szorította magához Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa munkáját az Oktogonon (Asszony a fáraók trónján), és egy hasonló korú lányt, aki Lux Elvira kis könyvét, a Szexkontroll-t olvasta a metrón - a haja színe szépen harmonizált a borítóéval.
A legnagyobb meglepetést azonban egy olyan könyvnek a viszontlátása jelentette, amelyet legalább húsz éve nem láttam. Ez a Gyilkosság az őrhelyen c. dokumentumregény, vagy micsoda, amely csupán egy a Gyilkosság...-sorozatból. A szüleim olvasták ezeket annak idején, volt Gyilkosság az iskolában, Gyilkosság a kórházban, Gyilkosság a sarki kisközértben, de még talán Gyilkosság a SZOT-üdülő étkezdéjének a konyháján is. Emlékszem, hogyan émelyegtem a borítóiktól, mindegyiken valami alulexponált, szürkésfekete fotó volt látható, illetve nem-látható, és bármelyikbe belelapozva valami jeges fuvallat csapta meg a tilosba merészkedő gyermek-lelkemet. Mintha egy fátyol libbent volna föl, és alóla elősejlett, hogy a világban bizony gyilkosság van mindenhol: gyilkosság van Veronában és Egyiptomban, gyilkosság van a szexológusnál és a pornómoziban is, kinyúlva hever az oroszlán meg a boszorkány egy különös ruhásszekrényben, és gyilkosság kúszik egy csúf kis 1980-as könyvből egy negyvenes nő tenyerébe az 50-es villamoson, és viszketni kezd.
Gyorsan, bújj egy üresen hagyott taxiba, és zárd magadra az ajtaját, hátha oda nem mászik utánad.
Utolsó kommentek