2008. október 21-én kedden, délután 14:57-kor egy dögös, hosszú feketehajú, bőrdzsekis harmincas nő olvasta Kurt Vonnegut Isten hozott a majomházban című könyvét a kék metró vonalán. /A borítóra már nem is emlékszem. Örülök, hogy a címre tudtam koncentrálni./
Ugyanezen a napon, de már jóval hat után a Budáról a Petőfi hídon át a Nyugati felé közlekedő villamosok egyikén Scalával közösen három olvasót is becserkésztünk. Az első egy huszonéves, barnahajú lány volt, aki a kérdésemre morcos tekintettel ragált (oké, azt hittem, ha Scalával vagyok, nem veszi úgy, hogy ismerkedni akarok), de miután megismételtem, kénytelen volt megmutatni, mit olvas: High School Musical volt a borítóra írva. Azt hiszem a 2. része.
A második lány is huszonéves lehetett, de az előbbiek után nem akartam őt is leszólítani. Sajna túl megdöntve tartotta a könyvét, úgyhogy le kellett guggolnom, kikötnöm a cipőfűzőm és újrakötnöm, hogy el tudjam olvasni a könyv címét. Christopher Hein: Régi tangó.
A harmadik lány már szőke volt, de hiába közelítettük meg, mert nem volt szívünk megzavarni az áhitatát. Ráadásul könyvtári könyv lehetett nála, mert a borítóján sem volt semmi. Fölötte állva csak annyit láttam, hogy angolnyelvű, amit olvas. Végül Scala ügyességének, kitartásának, hajlékony derekának és éles szemeinek köszönhetően le tudta olvasni a könyv gerincéről a címet, amiből a szerző is meglett. Robert Louis Stevenson: Treasure Island.
Másnap, 2008. október 22-én még egy könyvolvasó lányba botlottam délután egy körül a piros metró vonalán. A kezében Maurice Druon: Az elátkozott királyok. Azt már nem láttam, melyik kötet.
Utolsó kommentek