[Bastille rendhagyó posztja arról, hogy a könyvtolvajok
nem feltétlenül rossz emberek (vö. Aki a virágot...), és ezennel
körözést adunk ki Darvasi Lászlóra, Kerouacra és József Attilára...
- A szerk.]

Talán minden a Boris Vian-nal kezdődött, meg a Tajtékos napokkal, azzal, hogy egy hete, elkezdve nem tudtam azonosulni a csövekből előkúszó angolnákkal, sem pedig az ilyen Jean-Sol Partre viccekkel és behajítottam a sarokba, nem fogok én ilyen ponyvát olvasni. Aztán jött a Dönci emlékkoncert a Gödörben, másnap pedig a hajnali vonatozás le Szentesre, ahol osztálytalálkozóm van, onnan meg utazok haza Bajára. Bárhogy is nézzük, ez 480km három nap alatt, utazáshoz pedig könyv kell.

Három könyvet vittem magammal -közben a Tajtékos napok Baján a szobám sarkában- Darvasi Lászlótól A titokzatos világválogatott, ami rengeteg kisebb, nagyobb novellából áll, bármikor jól jöhet, ha nem regényt vagy nem verseket akar olvasni az ember. Egyébként meg Darvasi élet, nem is, focifilozófiája igen közel tesped, a szívem környékén. Én is ha utazás közben kitekintek és elhaladunk egy futballpálya mellett, valami olyan bizsergés próbálja megerőszakolni a tudatomat, ami a végtelen, logosz, szerelem, isten, sors szavak izlelgetése és borpárlatos-bölcsész hajnali beszélgetések közben érződik bennünk. Bölcsészek előnyben. Bocs. Szóval ez az első találkozásom Darvasival, kiváló találkozás. Na, a második könyv egy próbálkozás kezdete. Már legalább másfél hónapja minden nap böngészem József Attilát. Valahogy most egy hete  kitaláltam, ha Adynál mindig Csokonai volt, akkor nálam mindig József Attila. Összefüggés semmi, mármint Ady és köztem, maximum a kálvinizmus. Jóba lettem a magyar nép Attilájával és legfőképp a Medáliák című vers volt az, amit minden nap többször olvasgattam. "jéglapba fagyva tejfehér virág/elvált levélen lebeg a világ" vagy "A küszöbön a vashabú vödör,-/szeresd a lányt, ki meztéláb söpör". Szóval, igen.A harmadik pedig Jack Kerouac Tristessa és A szőke bombázó, így, két címmel is ellátott kötete, ami most jelent meg ezévben, s amiben Kerouac tán a leggyönyörűbben tárja fel az ő buddhizmusát, ami tulajdonképpen egy kedves toleráns alkohol és drogfüggőség, ami egy tompa kortörténet, amikor szeretni kell, szeretni kell a tyúkot, a kutyát, Tristessa-t, a csóró mexikóiakat, az ópiumot, meg azt a fura, megnevezhetetlen valamit, ami a regény végén kikristályosodik. Nagyon jól indul a regény, ezt vittem a Boris Vian helyett.

Csak aztán elloptak tőlem mindent. Csupa olyat, ami személyes volt, ami már az enyém vagy még nem, de már barátkozunk. Az előbbi a Medáliák, utóbbi Tristessa.

Hazaérve a csodás körutamról, mert a Dönci koncerten azért voltam és Szentesen is az osztálytalálkozón, ettem és a kevés pihenés miatt, emaileket néztem, kis böngészés és alvás. Először egy csodás versre bukkantam, aztán pedig erre a tajtékos posztra. Nem  tudom, hogy sors, isten vagy rezgések, aminek ezt nevezni kell, de egy dolgom maradt, ami kicsit összetett: József Attilát most egy kicsit nem, narkós buddhista regényt szintén, a futball az hiányozni fog, de szerencse, hogy itt van a Sajó László Öt és felese.

És mi a konklúzió? Olvassatok Boris Vian-t, és ne aludjatok el könyvekkel a táskátokban.