Múlt pénteken, a 3-as metrón egy harmincas nő olvasta Arthur C. Clarke egyik regényét, a címéből hirtelen csak a csillagokat sikerült kibetűznöm. Szerencsére aznap még egyszer összefutottam vele: a nőt időközben elhagyta valahol, és a Könyvfesztivál egyik szabadtéri standján hevert, a borítóját vidáman süttette a nappal.
Én egyébként kifejezetten örülök, hogy néhány remek kiadónak köszönhetően megint jön föl a science fiction, és hogy a pórnépnek végre nem csak a lézermordály, Luke Skywalker ("Ich bin ein Jedi" - hangzott el állítólag a Sat1-en vetített, német szinkronos változatban) meg a Star Trek-fülek ugranak be a műfajról. Manapság a pályaudvaroktól a mellékhelyiségekig felszerelt térfigyelő kamerák alatt egyre többen bolyonganak Dick, Gibson, vagy éppen Clarke regényeivel a kezükben. Bízva bízhatunk tehát abban, hogy valaki majd egy csavarhúzóval felszerelkezve a segítségünkre siet, ha kedvenc szuperszámítógépünk humán errort szimatolva kipenderít a végtelen űrbe. Amely nyilván lenyűgöző hely, csak éppen szépsége és az ember által való lakhatatlansága végzetesen szoros összefüggésben áll.

És ha már világűr, lebegés, antigravitáció, akkor idekívánkozik az a sajtó- és celebtörténeti pillanat (2000 áprilisa), amikor egy elejtett félmondatból minden kétséget kizáróan kiderült: a közvélekedéssel ellentétben a vetkőző honleányok nem vetik meg a magas irodalmat! Sőt. A kis színes hőse Eördögh Alexa (ehun a sci-fi szál újrafelvétele, avagy lásd még: Űrgammák, Xénia-láz, Magyar Televízió, 90-es évek), aki nem átall a Playboy magazin lapjain valamilyen modern irodalmi művet emlegetni, hogy a férfiöltöny és a nőiesség kapcsolatának mibenlétét sebtiben megvilágítsa. Szerintem a photo shooting közben ő maga ki is mondta Kundera nevét, majd akkurátusan megnevezte melyik munkájára gondol, ám a szerkesztő úgy sejthette, és joggal, hogy a magazin olvasóit holmi emigráns cseh írónál sokkal jobban érdeklik majd E.A. és a férfiöltöny egyéb relációi. Nevezetesen, hogy visel-e alatta valamit a leányzó, és hogy lekerül-e róla végre-valahára. 
 Nem visel, és természetesen lekerül.
 Az 50-es villamoson meg nyár van, tombolnak a hormonok, a lányok a Playboyban megszokottnál alig egy fokkal öltöznek melegebben. Nem csoda hát, hogy egy tizennyolc év körüli srác nagyon nehéznek találja, hogy a Lét elviselhetetlen könnyűségébe temetkezzen, de azért szorongatja becsülettel. (Vegyük észre, mennyire kiváló a borító. Mármint mitolvas-szempontból.)

Victoria Holt könyvéről, A francia királyné-ről viszont csak annyit tudok, hogy remekül lehet vele hadonászni, ha a zsúfolt 136E-buszon, az ördög tudja honnét, felbukkan egy terrán kívüli, galamb méretű molylepke, hogy megtámadja a hozzá legközelebb eső hatvanas hölgyeket. A veszély elhárultával a könyv jogos tulajdonosa mellett utazó fiatal nő sem unatkozott tovább, hanem a cselekmény alakulását rutinos oldalpillantással követte, egészen Kőbánya-Kispestig. Ezt a könyvet tehát ketten is olvasták. Szép hagyomány, s egyben a világon a legolcsóbb - és meglehet: leghatékonyabb - promóció.